Üdvözöljük Kedves régi és új vendégeinket a Hordó Panzió és Étteremben!
Engedjék meg, hogy külön szóljak azokhoz, akik gyakran járnak és akik, még nem jártak nálunk!
Kedves Népek! Kiknek ha azt mondják hordó, grillcsülök jut az eszükbe!
Mint láthatjátok kis átalakításon mentünk keresztül, az italos és a grilles hordót egybeépítettük!
Jó hír hogy mostantól minden leveshez jár tányér és, hogy fűszereinket esővízről és porról valódi ízesítőkre cseréltük.
Nagy eredmény, hogy a pókok hálóit leredukáltuk a lámpatestek elől , így a megrendelt étel az egész este folyamán is látható lesz.
Akik képtelenek lennének megszokni a luxust, azoknak esős és szeles idő esetén a teraszon egy megviselt napernyő alatt étkezést szervezünk, nosztalgia ebéd címmel!
Remélem azért a változás nem szegi kedvetek és megannyi élménnyel gazdagodtok majd az új környezetben is!
Kedves Vendégeink! Kiknek ha azt mondják hordó, inkább a Diogenészére, és nem a Nagypistáéra gondolnak!
2006-ban nyitottunk közvetlenül a gyógyfürdo főbejárata mellett, de vendégvárásunk 16 éves hagyományokon nyugszik! Az étterem helyén eddig egy szabadtéri grill büfé muködött, ahol italokat és grill ételeket árultunk. Profilunk nem változott de a választék kibővült. Négyféle csapolt sörrel, sajátkészítésű minoségi folyó és palackozott borokkal olthatják szomjukat, pazar ételekkel enyhíthetik étvágyukat.
Kívánunk Önöknek kellemes időtöltést nálunk, melyről a jó hangulat, kellemes zene és figyelmes kiszolgálás gondoskodik!
Most azokhoz szólnék, akik soha nem térnek be hozzánk!
:- ((
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk, és ne feledjék választani szabad, de minket választani kötelező :-)!!
2006:
Midőn étkeinket papírra vetém…
Reggeli és az éjszakai műszakosok részére:
Tükörtojás, Sonkástojás Parasztreggeli,Felvágott-tál Virsli- sajt tál Jam-méz-vaj Tej-tea-kakaó-kávé
Főzött levek a legyengült vendégek részére:
- Húsleves
- Babgulyás
- Palócleves
- Tárkonyos ragu
- Fokhagymakrém leves
- Halászlé
Hordós Pista étkei sertéshúsból mindenki kedvére:
7. Derék disznónak húsát szép nagyra felpofozom, sózom bundába
öltöztetem, kirántom és hasábbal együtt rakom meg a tányért a népesség
örömére.
8. Sertésnek zsenge máját panírba forgatjuk, arany barnára
sütjük és köretként mellé steakburgonyát ajánlunk, a hazai ízvilágról
hagymakarikák gondoskodnak.
9. Lenyugvó nap ereje(hízó a tojás „tükrében”): malacnak natúr
hasított karaját, tükör tojással takarjuk, amire egy kis magyaros
paprikát, borsot hintünk és mellé hasított burgonyát ömlesztünk.
10. Sertés hasított karaját megtanítjuk pillangózni, repülés
közben sajtot dobunk szárnyai közé, ráadjuk a bundáját, szépen,
szépecskén ropogósra sütögetjük, és rösztivel kiegészítjük, hogy a
kedves vendégeink javára váljék.
11. Disznónak kitépett karaját, két szép szeletbe vágom, lisztes
tojásos bundába teszem, érett akác színére sütöm, tányérra tevé az
ember, petrezselyemmel megszórt párolt rizzsel tálalva a kedves
vendégeimnek .
12. A sertés nyakát elkapjuk és cigányosítjuk, megkenjük
pépesített fokhagymával, a szalonnát kakas taréjhoz hasonlóan
lepirítjuk,steakbugonyázzuk és fenséges illatával együtt röptetjük az
éhes vendégeink felé .
13. A röfikének szép üde friss rózsaszín májacskáját szeletelem,
de nem vastagra, fűszerezem, Hordós Pista módon steakölöm,
steakburgonyázom, kis borssal és magyaros paprikával megszórom, a
kedves vendégeinknek lehet gyürkőzni .
14. Disznajának aprított húsát, hagymás paprikás alapra téve
átpirítom, pirítás után borsozás és felengedés, puhára főzés egy kis
magyar paradicsommal és paprikával ízesítve, házilag készített
nokedlival tálalva kedves vendégeink kérésére.
Hordós Pista pörköltek vadból és marhából a javából:
15. Jó „Nagymarha” a vagy a döntés szabadsága, jóllakottá tesz a
marha nyakát sakteroljuk, vagy a szára lábát feldaraboljuk, forró
zsíron lepirítom, majd az apróra vágott dinsztelt hagymára téve,
fűszerezem , Hordós Pista módon egy kis saját vörösbort adok .
16. Nem a vadorzók által lenyilazott vadat bepácolom, majd
harmadnapjára, előpirított hagymára tevé az ember ,és elkészítem a
fenséges ételt Hordós Pista fűszerezéssel,majd a végén egy kevés
áfonyát dobunk hozzá, mert úgy dukál és egy icce saját készítésű
vörösborral teszem rá a koronát. Az összegyúrt burgonyát krokettesítjük
és a kedves vendégeim ájuldozhatnak.
Hordós Pista a szárnyasokról is tud regélni:
17. Mert szárnyakat ad! Csirkének szárnyát, ha már ő úgysem
használja, mi igény szerint fűszeresen,vagy bundában megsütjük és
salátamixszel, ezersziget salátaöntettel megrakjuk a tányért, mint a
boglyás szekeret majd tálaljuk.
18. A csinos csirkét, MELLesleg Hordós Pista fűszerrel sütjük,
salátamixszel rokfortos öntettel nyakon illetve MELLen öntjük, egy
kupacban MELLé tesszük a kedves vendégeinknek örömére.
19. A gyönyörű csirke KEBLEcskét szétnyitjuk, Hordos Pista
fűszerrel ízesítjük, sütjük, tetejére sajtot olvasztunk, majd olívával
díszítjük, és ezerszigetes salátamix ágyacskára fektetjük kedves
vendégeim örömére.
20. A pipike kecses domborulatait simogatom, kisimítom majd
ráadom a rávaló bundáját, ami csak hozzá illik, azt felölti és
rokfortos salátamix ágyon tálalom kedves vendégeimnek, mert így dukál.
21. A csirkéknek lábát, inkább a combjait úgy egészben
veszed,előkészíted, majd sóval ízesíted, akkor bevagdosod a csont
mellett és bundázod, ha pedig natúr, akkor Hordós Pista fűszerrel
fűszerezd, aztán rendesen süsd meg, aztán rokfortos vagy ezerszigetes
öntettel locsold meg a salátamixet és tányérra téve kínáld a kedves
vendégeimnek.
Hordós Pista halairól úsztatva:
22. Pszt!! ráng , avagy csendben falatozunk. Roston sült vagy
bundázott pisztráng zamatos Hordós Pista fűszerrel , citrommal
gondoskodik, hogy míg az étel el nem fogyott a külvilág megszűnik
létezni, anyósoknak kifejezetten ajánljuk.
23. A medve, nem hazudik! Lazacnak húsát és a mustáros szószt
összeházasítom, bundázom majd szép ropogósra megsütöm, steakölöm a
burgonyát a megrakott tányér tetejét citromkarikával zárjuk le, és
úsztatjuk kedves vendégeink asztalára.
24. A hekknek filéjét előúsztatom, besózom majd bundát tekerek
köré, ropogósra sütöm rokfortos salátamixes ágyon citromkarikával
vitorlázva szállítom kedves vendégeimnek jó étvágyára.
Hordós Pista tehénkés sajtjairól:
25. Ugye, vegyünk egy tehenet, fejjük meg, és a tejből
készítsünk egy kis trappistát, amit adagolunk, bundázzuk, aranybarnára
sütjük, hasított burgonyát ömlesztünk hozzá és tartár szósszal
kiegészítve ajánljuk kedves vendégeimnek.
26. Hát, megint a tehén fejés utáni tejéből készítsünk camembert
sajtot, berakjuk bundájába, szép világosra kisütjük, hasítsunk egy kis
burgonyát ropogósra sütve, tálaljuk, mellé még áfonyák lekvárát
tegyünk, mert úgy az igazi és együk és együk és….
Hordós Pista kétemberes kedvencei:
27. „Fatális” étkezés a grillezett csirke, ami Hordós Pista
fűszerrel ízesített egészét miután ropogósra megsült széttépjük,
hasított hasábbal szórjuk meg és tálaljuk az éhes szájnak.
28. A Grill király egész kacsát titok Hordós Pista fűszerrel
grillezzük, palástjának éke a párolt káposzta lészen, a királyi külsőt
pedig a héjában sült burgonya teszi teljessé, ami a kacsa zsírjával
meglocsolva kerül az éhét csillapítani szerető kedves vendégeim elé .
29. Itt a csülök, hol a csülök! Avagy, mit keres a csizma az
asztalon?! Disznó csánkját előbb titoklében megfőzzük, majd csak azután
grillezzük úgy, hogy a bőre ropogós legyen úgy, ahogy a Hordó Pista
szokta, és még héjában sült burgonyát ajánlunk, mellé házias orrfacsaró
tormát és mustárt tálalva .
A választás szabadsága jóllakottá tesz! Szabad összeállítás:
30. Hordós Pista grill vegyes tál a kívánt körettel
Hordós Pista egyemberes :
31. Hordós Pista steak a disznaja nyakát szépen szeletenként
pillangóba vágom, fűszerezem kívánatosra, megsütöm, mustárral és
kenyérrel repítem kedves vendégeimnek.
32. Hordós Pista steak a pillangós disznaja nyakát fűszerezés
után készre sütöm a disznaja szalonnával és sajttal betakarom, majd
hasított burgonyával tálalom kedves vendégeimnek.
Hozzávalók Garnierungen:
Hasábburgonya, steakburgonya, röszti, salátamix, zöldköret, párolt rizs, nokedli.
Desszertek:
Palacsinta : Gundel, ízes, túrós, áfonyás,
Pogácsa: sajtos, csülkös
Saláták:
Paradicsom saláta, uborka saláta, cékla saláta, almapaprika, vegyes saláta.
Kávék:
Eszpresszó
Dupla kávé
Hosszú kávé
Cappucino
Tea:
Többféle ízben